Zsigerből

Álltam a lány mellett a főtéren néztük az ünnepi műsort, és azon gondolkodtam végezzen -e mindenki Táncművészeti Egyetemet akinek két lába van, vagy tán inkább mégse? Régről ismertem, szóval már nem is annyira lány ,inkább asszony mi több asszonyos. Kiló erre centi arra a körméret rendben van. Kellett neki a 35 fok a napon mint ablakostótnak a hanyattesés.Tanítónő a lelkem. Mondta is mindjárt a színpadon táncoló gyerekekre mutatva..aranyosak mi? Az enyémek! Az osztályod? kérdeztem gyanútlanul. Nem nem , folytatta büszkén ..a táncosaim. Látva felakadt szemeimet gyorsan megmagyarázta.Tudod most végzem épp a táncművészetit, ezt a sárközi ugróst erre az alkalomra csináltam nekik. 

Alkalomra? Aha! No én meg mindjárt az alkaromra csinálok-gondoltam magamban. Óhatatlanul is újra végignéztem rajta és csak a több évtizedes ismeretség és a relatív jólneveltség tartott vissza valami jóvátehetetlentől. Mondjuk hogy zsigerből lehülyézzem, és felkacagjak sátánian. Nem tettem. Annyit mondtam hogy ühüm és komolyan elkezdtem figyelni a gyerekeket. Persze természetüknél fogva aranyosak voltak..Na ugrani azért nem ugrottak kitől is tanulták volna. Telitalpas egész testben rázkódós fejjel rábólogatós csoszogás mint sárközi ugrós , zavart szégyenlős színpadi jelenléttel el-elhaló énekléssel a szülők és a tanítónéni legnagyobb örömére. Éljen a né pi tánc igaz-e! Éljen bizony vaskos lábakon és erős kezekben. Azt már onnan senki ki nem veszi.

Pont azon gondolkodtam hogy a fenébe kellene még a vége előtt konfliktus mentesen odébb állnom, amikor az egyik kislány megbotlott és kezénél fogva a párját is magával rántva hempergett egyet a színpadon. Sárközi ugrós? gurulós.. mondtam ismerősömnek szerintem félreérthetetlen célzással ímmár harmadszor is végigpásztázva őt tekintetemmel. Tetszett neki a poén…felkacagott ,én elmosolyodtam és odébb álltam. Értetlenségemet és szakmai elkeseredésemet egy pillanatra felülírta a felismerés, ó kérem én egy úriember vagyok. Voltam…most még utóljára. Mert közben eszembe jutott a fiatalember aki ugyanebbe a felsőoktatási műintézménybe jár, és akinek megemlítve a szakma néhány legnagyobb nevét zavartan nézett mondván…ööö ez most valahogy kiesett.. Vagy a másik titán aki tv interjúban keveredett vitába a néptáncról mint szubkultúráról,és akiről csak a végén derült ki hogy ezt a fogalmat -mármint hogy szubkultúra - nem érti az istenadta. No ti lesztek barátaim akik emelitek majd ennek a műfajnak a presztizsét ,egyetemi diplomát lobogtatva és lámpást gyújtva az éji sötétben valahol a sárba süppedt végeken.

Mert kinek is kellene elvégeznie a Táncművészeti Egyetemet? Hát a legjavának, sőt a legjavából kiválogatott keveseknek, az elitnek …az elit elejének. Ha másért nem hát épp a presztízs miatt.Testben, lélekben, tehetségben arra garantáltan, zsigerből alkalmasaknak. Oszt ha kevesen akkor kevesen. Akkor annyi az annyi. 

De nem nem annyi,mert még most villantunk csak nagyot igazán, most fogunk képezni úgy évi cirka harminc-harmincháromezer néptánctanárt Identitásmentén, Kevélyföldén és Magashegyháton. No ha eddig nem lett volna ,most már lesz aki szórja a tudást,mint pöffeteg a spórát ha rálépnek.

De ez csupán egy szösszenetnyi kitérő, mert a lényeg hogy valahogy így nem írattam be zsigerből egyik gyerekemet se néptáncra. Pont én aki zsigerből őszinte rajongással kezdtem el ezt annak idején. 

Ne pazarolják a drágáim az idejüket legyenek inkább agysebészek. Abból is jó sok kell ,hogy legyen majd aki megműti ezeket.