Táncszínház
Ugye tudod? Irodalmi mű, például egy dráma eltáncolva,- értsd szerették volna eltáncolni- az önmagában még nem táncszínház. Akkor sem ha agyon világítod, agyon díszlet-jelmezezed, és ,,táncdramaturgnak" nevezed ki magadat vagy az akárkidet. Mondjuk egy tánc dramaturg az azért nem semmi. Attól riadtan hőköl meg még egy jó érzésű muraközi ló is. Egy szó mint száz, ez így még csak egy többnyire nem túl acélos teljesen hagyományos színházi előadás. Annyiban tér el az átlagtól hogy a szereplők az istennek se akarnak megszólalni, de mindent elkövetnek hogy valahogy mégis elkínlódják a történetet. És még szerencse ha tényleg nem szólalnak meg.
Színházról lévén szó eleve totál értelmetlen módon ehhez még meg is kötöd kezedet lábadat bizonyos technikákhoz való ragaszkodással. Mert te juszt is néptáncszínházat, balettszínházat, vagy ide-oda gurulgató kortárs táncszínházat szeretnél csinálni. Bravó! A végén egyik sem lesz, mert úgyis beletuszkolsz némi szöveget, a szerelmes leány meg majd úgyis nagy hosszú ,,alonzsékkal" nyúlkál a vágyai után, a gonosz ellenség meg mindenféle kortárs technikás kontraakciókkal görbíti magát ellenségesre. Szóval felkészültséged szerint csűröd csavarod majd , és innen aztán senki nem magyarázza meg neked hogy nem, ez nem táncszínház.
Egyetlen mentséged lehet minderre,- esetleg és talán- ha kb.huszon évesen készülsz épp neki szaladni a világnak. Ez az életkor az amikor még lópikulát sem tudsz életről, művészetről, világról, ellenben remek kondícióban vagy, még nem recseg-ropog a szerkezet és valljuk be az azért mindent visz. Ez még rossz kezekben is aduász.
De a táncszínház akkor sem ez! Az máshonnan türemkedik elő, máshonnan nézik, pláne máshonnan csinálják. Hogy nyögjem már ki végre mi az….nem nyögöm. Találd ki te ezek után. Annyit elárulok, valahol ott kezdődik amikor a magát irodalmilag halálra művelt, klasszikus színházi dramaturg elkezdi nem érteni hogy mit is lát. Na abba majd egyszer belefér a recsegés is meg a ropogás.
Talán most felmerül a kérdés, hogy akkor mi a helyzet a Rómeó és Júliával az Operában? Vagy a Helység Kalapácsával akárhol is? A válaszom…mi lenne? semmi.
/ Az egészen pontos válasz pedig, szakszerűen és részletesen….igen..felmerül.! /