Táncház napja

A Táncházmozgalom lázadás volt. Forradalom. A 70-esévek fiatalságának, elsősorban értelmiségi fiatalságának nagyvárosi forradalma a Jó ebédhez szól a nóta, és az operettslágeres magyar identitás ellen. A magyarnótás, népiminiszoknyás seggrázós, piros csizmás nemzeti giccs ellen. Értelmesen gondolkodó városi fiatalok nem szerették volna e mentén megélni a magyarságukat. Nekik tetsző, valódi értékek keresésére indultak és valódi kincseket találtak a valaha volt paraszti kultúra mélyrétegeiben. Tehát nem az egyébként valóban magyarnótázó és snejderfánizó felszínén. Eddig még érthető ugye. ( vagy már most felteszed a kezed ,hogy jó de akkor ha ők magyarnó…) Hallgass! Nos ezekből a hajdani fiatalokból mivel valóban értelmiségiek voltak idővel kikerült egy csomó tanár,tudós és művész. Nem utolsó sorban írók, zenészek, koreográfusok, mindenféle színházi szakmák jeles képviselői. Ezek, a ma már szinte legendának számító emberek évtizedeken keresztül nagy gonddal és elszántsággal szemezgették ki a gyöngyöt az ocsúból létrehozva nagyon komoly, megkerülhetetlen életműveket. Történt mindez a maga útján természetes módon. A kincsek csak szaporodtak sokasodtak, maguk köré gyűjtve az ezekre az értékekre fogékony mindenféle embereket. Igen ám de túlszaporodtunk -itt is- és lassacskán a szubkultúra kopogtatott a nagy élet ajtaján. A Nagy Élet ajtót nyitott.

-Mit szeretnél te kis szubkultúra?-kérdezte.

-Pénzt!-volt a válasz.

És lett pénz. És lettek hozzá még szétosztó, megmondó, sokat beszélő emberek is az ő barátaikkal és a barátaik barátaival és még azok barátaival is.

-Mit kell tennem ezért a sok jótéteményért?- kérdezte a szubkultúra.

-Ugyan! Semmit. Ne aggódj Szubcsi! Ugye szólíthatlak így? Talán majd egyszer kérünk tőled valamit….

Így aztán tele lettünk önjelölt állítólagos tudósokkal, állítólagos művészekkel, magukat gyorsan magas pozícióba politizáló smicisapkás, kalapos folkcelebekkel. Gyepűn innen és gyepűn túl . Ennyi nagyeszűnek viszont már kevés a gyöngy és különben is túl sok meló kibányászni. Meg legfőképp kevesek hozzá mint lócitromban a cévitamin. Így aztán gyors pénzekért és gyors dicsőségért arra szánták el magukat, hogy az ocsút klarinét gurgulázós magyarnótástól szépen visszahordják ebbe a mozgalomba talicskával. Idönként stráfkocsinyi szarral megspékelve. Nehogy már rájuk fogja valaki hogy nem csinálnak semmit. jól dolgoznak növekszik szépen a trágyadomb. Már alig várom ,hogy mikor fog valamelyik jeles együttesünk jó kis szintetizátoros szaxofonos román mulatósra táncolni, amit valamelyik lelkes nagyeszű vett fel Hideghegyháton. Majd gyártunk rá magyar szöveget, hogy ne sérüljön az öntudat. Hínnye de jó lesz!

Az értékekbe való ütközés egy hülyének fájó dolog. Így ez az út egy idő után szükségszerűen tagadáshoz vezet. Pont a gyöngyöket kiszemezgető nagymesterek megtagadásához. Szépen lassan egyenként. Van akivel főokosaink már elvégezték a piszkos munkát, van akit még csak kóstolgatnak.

Apropó ha már Táncházmozgalom , ki is volt a legnagyobb mester?…Érted? Mester! Megmondom. Ő volt a Kimondhatatlan Nevű Ember. Ugye hogy nem érted. Sebaj, erről majd később és sokkal bővebben. Annyit azért elárulhatok, hogy semmi köze bizonyos nagyhírű, kékfestős abroszos asztalhoz.

No eme kis kitérő után végezetül csak annyit, nem irigyellek benneteket nemhülye mai fiatalok. Itt az új nagy feladat. Kibányászni a visszahordott gané alól újra a gyöngyöket, megtisztogatni, polírozni és felmutatni. Csak úgy a maguk csillogásában. Új forradalom ideje jött el barátaim. A valódi értékekre fogékony értelmiségi fiatalság új kulturális forradalmának az ideje.

Én itt most meghirdettem, ti meg lesztek szívesek megcsinálni! Nehogy már nekem kelljen ezt is ezzel a fájós /bal/ térdemmel…sajna a /jobb/ se jobb. 

Persze ha nagyon elakadnátok azért segíthetek. Szerencsére a harmadik lábamban se csont, se porc, se ízület.