Scrabble
Van egy szó, egy varázsszó. Igaz néha veszélyes kimondani, és bizonyos helyeken nem is annyira szalonképes, Mi több gazdasági szakembereknél, politikusoknál, pláne gazdasági szakemberből lett politikusnál garantáltan kiveri a biztosítékot, bármilyen szél fújta is a székébe bármilyen égtáj felől.
Nem fogja bevallani hogy allergiás rá, valószínüleg végig is hallgat, ha már egyszer nagy furfangok és összeköttetések árán, hosszú várakozási idő után bejutottál hozzá. Persze utána jeges tömlőt kér a homlokára és lehet hogy kirúgja a felelőtlen titkárnőt aki időpontot adott neked.
Ha helyzetbe kerülsz majd jusson eszedbe. Elmondom mi lesz.
Kedvesen kezet nyújt, leültet, ő is leül a dohányzóasztal mellé egy székre aminek ülőkéje a kanapénál - amelyen te ülsz -épp egy hangyányival magasabb. Ez már önmagában is természetesen szimbolikus ráadásul a kanapén nem lehet normálisan ülni, úgy ahogy egy ilyen helyzet megkívánja. Azon csak kényelmesen enyhén lecsúszva, ha termetes vagy akkor már-már nagyképűen elterpeszkedve lehet ülni. Ezt nyilván nem szeretnéd ,tehát fészkelődni fogsz nagyjából végig. A kommunikációs helyzetet megnyerte, fizikailag is fölénybe került még mielőtt bárki megszólalt volna. (Tanítják nekik ezt is, meg még sok hasonló apró trükköt talán még vizsgáznak is belőle.)
Na persze amennyiben kellően tapasztalt színházi ember vagy valahogy megoldod, de nem könnyű. Szóval ülsz ahogy tudsz és beszélsz, ő meg figyelmet mímel. Egészen addig amíg ki nem mondod a varázsszót. Akkor aztán nem bírja tovább. Először csak gyakrabban pislog , majd tekintete kapaszkodót keres valahol az ajtó és a felelőtlenül magára hagyott íróasztal között cikázva, végül kicsi, jelzésértékű krákogással hátrébb dől a széken. Ha elég jól beszélsz és a végén még egy eldöntendő kérdést is sikerül feltenni neki, akkor alig észrevehetően a homloka is gyöngyözni kezd. Nyögjem ki végre a varázsszót? Rendben…a varázsszó a KULTÚRA. Ezzel bárkit kihozhatsz a sodrából egy városházán. Nincs az a gazdasági szakember, vagy politikus akit ne rázna ki a hideg a hallatán. Hiszen mire is megy itt ki a játék? Arra, hogy adjon neked pénzt, esetleg paripát és fegyvert is hozzá, és ha már adott akkor adjon még. Végképp nonszensz, felháborító és érthetetlen. Hogyan is merészeled, hiszen amit te igérsz cserébe az legfeljebb középtávú haszon ráadásul az sem forintban. És egyébként is közép - pláne hosszútávon ki fog ebből bármilyen hasznot is húzni? Ő már biztos nem de talán még az utána jövő sem. Szép szavakért készpénzt cserébe bizonytalan kamatra? ,,Ki ez az idióta?- gondolja magában - Ezt a baromságot!"
,,Ha rendeződnek itt a dolgok majd visszatérünk a témára."
Mit nem lehet ezen érteni. Legszívesebben nem hogy a kultúra szót de még a szerencsétlen K betűt is száműzné az ábécéből. Hogy ott rohadna meg az a szemét K ahol van ,ezzel a sok ingyenélő, éhenkórásszal együtt.
Na én meg a P betűt száműztem volna már nem egyszer az ábécéből..politika politikus,párt, projekt….de ahogy dühömben sorolni kezdtem a P betűs szavakat egyszer csak valahogy, hirtelen mindig megenyhültem. Ki érti ezt?
Úgyhogy igen tisztelt hölgyeim és uraim javasolnék egy nagy közös scrabble játszmát, hátha van az a szó ami megmenti a szegény K betű becsületét is. Biztosan fel fogják ismerni...igény az van rá!