Ökröscsabi

Valahol a nagy magyar éjszakában messze Budapesttől a csillagok alatt ücsörögtünk a parázs mellett mi hárman a Masnis ,én, meg a Táncegyüttes. Megvolt már a szalonnasütés, a tánc és a berúgás is. Már csak ültünk a farönkökön, kisszékeken,hokedliken s kókadó fejjel hallgattuk a muzsikát. Masnis Pista ilyenkor szeretett érkezni, hogy a sok réveteg ember fel is ismerje meg ne is, emlékezzen is rá másnap meg ne is. Így épül szépen a legenda. Ő volt az egyetlen aki nem volt részeg. Ha ivott sem ártott meg neki, mert hát figyelni kellett, bármikor jöhet a zsandár és akkor iszkirí menni kell. Bezzeg a zenekar be volt állva rendesen. Nem akárkik voltak, híres bőgős, híres kontrás és a leghíresebb, leghírhedtebb prímás a fiatal Ökrös. Már akkor azt beszélték róla hogy nem egyszerűen jó, hanem konkrétan zseni. Annak minden örömével de leginkább kínjával, bajával. Akinek az ujjai végén a saját idegvégződései közvetlenül adják ki a hangokat, akinek minden éjjel a csillagos ég a kottája, abból muzsikál ,onnan lopja ki hangokat, tempókat, dallamíveket. Mi sem volt könnyebb mint hegedűnek lenni az Ökröscsabi kezében. Szóltak is szépen a széki lassúk, akasztósok,hajnalik s hozzá mormogott aki épp megéledt. Hanem hirtelen megszakadt a hegedűszó és Csabi hangtalanul fejjel előre belebukott a parázsba. A zenész kollégák üveges tekintettel csak húzták tovább, adva a ritmust az eseményekhez. A táncosok meg csak ültek de jobb is, mert legfeljebb fejjel előre tudták volna beletúrni magukat ők is a parázsba. Senki nem mozdult. A Masnis lökött oldalba. Gyorsan megragadtuk és kiemeltük, visszaültettük a tuskóra. A homloka közepén ott ahol minden rendes embernek a harmadik szeme van egy nagy darab parázs fénylett sercegett. Lesepertük róla, ő meg mivel a hegedűt s a vonót nem engedte el egy visszavonós ,,körül írós" vibrátónál beszállt újra a muzsikába pont a legszebb résznél ott ahol egyébként tartania kellene...(na ebbe azért gondolj bele)

Megélénkült a társaság, a hegedűhang hiánya néhány másodpercre az riasztotta fel öket A Masnis gyorsan eltűnt de előtte még odasúgta - reggel majd igyekezzen mert a Neti Sanyi várja.

Reggel aztán viccesen elmeséltem neki a történetet. Odament a tükörhöz hogy megnézze a homlokát…nem látszott rajta semmi. Csak hülyéskedsz- mondta. Pedig így volt esküszöm! És Masnis Pista üzeni hogy…tudom.. vágott közbe, arra emlékszem. Azzal szedte a cókmókját és indult az állomásra. Várta Kalotaszeg.

Aztán még sokszor ültünk együtt. Ő, én, meg a Masnis. Ettünk ,ittunk, összevesztünk kibékültünk. Onnan nézve hosszúnak tűnt még az élet.

Mikor utoljára találkoztunk már nem akart nálam aludni. Se nálam se másnál. Kint maradt a parkban a város közepén egy padon. Jó így nekem, mondta. Nem mertünk ellenszegülni. Hogyan is mertünk volna. Betakartuk a saját farmer dzsekijével és haza indultunk.

Sokáig mentünk némán míg végre a Masnis megszólalt

Majd fiatalon emlékezz rá , a parázsló homlokával a nyári éjszakában. Hát..azt teszem.