Lábvíz
Jártam már falun,és láttam már háziállatokat. Például kecskét ,lovat,tehenet. Ennek megfelelően kecskebogyót,lócitromot, és tehénlepényt is. De akkora púpos nagyrakás dzsindzsás állagú végterméket mint amilyet a minap a székesfőváros kellős közepén, annak prominens színháztermében sikerült látnom…na olyat még soha. Még a jurassic parkban sem alkottak ekkorákat a dinók pedig ott volt bőven fantázia. A minden panelt rosszul, rossz ritmusban, rossz összefüggésben kínkeserves erőlködéssel előcibáló, tőröl metszett alkotói-hogy mondjam finoman-inkompatibilitás megkérdőjelezhetetlen iskolapéldáját néztük úgy pár százan cirka két órán keresztül egyre mélyebbre csúszva székjeinkben..
Hogy mit láttunk? Na ez az! Hát ha én azt le tudnám írni! Mindent láttunk, mindent hallottunk. Szenvedő állatok, szenvedő bolygó a filmen, vélhetően szenvedő zeneszerzők a laptopok előtt, szenvedő táncosok a színpadon.Ennek megfelelően szenvedő nézők a nézőtéren. Persze kivéve a lelkes barátokat,rokonokat. ( úgy kábé az első öt-hat sor.)
Az már az elején az arcunkba lett mondva, hogy itt most valakik irtózatosan nagyot és soha nem érzett illatút fognak…. pukimukizni. Ettől kicsit mindjárt meg is ijedtünk,hiszen láttunk már ilyet és tudjuk hogy egy ekkora fingnak bizony el tud fajulni a vége. Jaj csak ne most ne itt …ebben a zárt térben, gondoltuk szemünk sarkából egymásra pillogva. Nagy szél ha meg nem áll-mondta volna nagyanyám. Fél óra elteltével aztán már minket fenyegetett mindenféle veszély a hascsikarástól a hányingerig, amikor már a tizedik komolyzenei sláger csendült fel elektronikusan agyonbuherált formában,és kezdődött rá ugyanaz…Néhány néptáncon kívüli,amúgy fantáziátlan, láthatóan nem túl testhezálló módon előadott mozdulat, és aztán tararam tarararararam tararararararam tiritaratiriram, tirararatiriim tiriririririririri tararararararararara..Hejjjjjj! Aztán amatőr módon előadott ilyen-olyan szenvedések helyenként sértően ízléstelen filmbejátszásokkal és még annál is ízléstelenebb mozgásos asszociációkkal…tiiiiritararararara, hejjjj nélkül. Nagyestéyiben emelvényről zavarában hasoncsúszva lefaroló, csinos-ő is biztos kockás hasú-vendégművésznő tarararararartiriririrrararam.. Hejjjj. Közönség tapsoltatás tiri ram ram..tiri ram ram. Egységes tapsolást megvilágított nézőtérnél nagy gülü szemekkel szigorúan ellenőrző törzsőrmester hoppá hoppá hopoppá,és mindez konkrétan fejjel lefelé is naná csak mert miért ne. Végül hogy, hogynem s ki tudja miért miért nem, a hős folk-gladiátorok átváltoztak egy elcsigázott és hitehagyott műúszó válogatottá. Igen ám csak a gondnok nem szólt nekik, hogy így este le szokta ereszteni a vizet a medencéből. Így aztán jobb híján a lábvízben adták elő a gyakorlatot ki-ki maradék ereje szerint, újabb gyomorforgatóan negédes slágerre, a lehető legprimitívebb módon értelmezett zenei hangsúlyok mentén fröcskölve a vizet művésznőre ,hegedűre, nézőre…tiritara liccs- locs tararam. Több tonnányi adrenalin- eljátszva?- a színpadon, amiből egy milligramm sem fröccsent a nézőtérre. Pedig becsszóra mondom vártuk hogy megmozduljon bennünk is valami.
A ruhatárnál összefutottam az élet minden területén gátlástalanságáról híres és íly módon remekül prosperáló rendező barátommal. No? kérdezem. Húú! mondja és eltakarja a szemét. Habár azok a ruhák amiben az elején bejöttek a színpadra…mondja. Mi van velük? kérdezem. Hát tudod megihlettek. Most épp egy szado-mazo pornót forgatok és gondoltam átrakom az egészet a harmincas évek Németországába. Remekül néznének ki benne a pasik. Egy két srác innen is eljöhetne. Ők lennének az őrök. Biztos siker tuti pénz.
Szado-mazo,hát ez az, ez nem jutott eszembe. Mégiscsak jó dolog nagy koponyákkal beszélgetni. A mazo része világos ,az megvolt színpadon nézőtéren egyaránt. A szado? Hát végülis egy korbáccsal tudnék mit kezdeni.. Csak fussunk össze valahol az éjszakában.
Ennyit a szemgolyó és mellkas düllesztés bajnokairól. Volt még más is, de már a fentiek felidézésébe is belefáradtam. Egyébként meg ha belegondolok nem is volt olyan szörnyű. Mi,úgy az ötötdik-hatodik sortól fölfelé jól szórakoztunk. Gallér mögé bújva törölgettük a röhögéstől kicsorduló könnyeinket.
Se óceán se tűz se víz. Lábvíz volt ez legények…arany áron. Az elmúlt évtizedekben előttetek alkotó és ezt az egészet már rég lejátszott kis, közép és nagymesterek lábvize. Talán ha a nagy kínlódásban egy-két kortyot ittatok belőle, abból még jövőre kijöhet valami. Mondjuk lábszagú lehelet. Na? Kicsit bizarr,de egy próbát megér,aztán uccu neki irány Amerika! Tiririri-tararam.ollé!
/Hogy ki voltak ők? majd ideírom fejjel lefelé....csak előbb szép lassan átfordulok./