Kónferenc

Oda sem kellett néznem tudtam hogy ő az, a Masnis. Megjött végre. Már aggódtam miatta. Nagy sebbel-lobbal kivágta az ajtót és azonnal nagy hangon kérdezett.

-Te figyelj, ki az a Kón Ferenc?

- Fogalmam sincs - válaszoltam foghegyről. - amúgy meg eltűnsz hetekre aztán se köszönés sesemmi és előállsz ilyen hülyeséggel? Egyáltalán hol a fenében voltál? Már mindenki téged keresett..

- Hát épp ezért kérdezem, mert valami Kón Ferencián voltam. Onnan jövök éppen.

- Ó már értem! Konferencia. Te egy konferencián voltál?

- Ott hát! De hogy lehet ilyen hülye szót kitalálni! Mi annak idején csak úgy összeröffentünk a Copfos Julcsa csárdájában a Gömörpitykei földút mellett, oszt mindent megbeszéltünk secperc alatt hogy ki ne hűljön a pálinka. Szóval tudni akarom ki volt az a Kón Ferenc?

- Na jó rendben, először is nem Kón hanem Kohn Ferenc és óra-ékszer üzlete volt a körúton. Vagy várj csak, azt hiszem inkább füszeres volt a Lipótvárosban. A fiára a Ferire bízta az üzleti megbeszélések megszervezését, ezeket hívták viccesen úgy hogy kohnferencfia. Így egybeírva. Később némi vulgár népetimológiai áthallással és az adott fonetikai közegben nehezen kimondható hangzók elhagyásával ,,konferencia"lett belőle.

- Hínnye az anyját! Na így már világos. Szóval konferencián voltam, és képzeld feltalálták a meleg vizet, meg a csőben a lyukat. Azt mondta a főkalapos főnéptánc főtanár hogy mostantól már nem fogja az öregek utánzására tanítani a fiatalokat,mostantól az lesz a cél hogy mindenki a saját táncát táncolja. És nem kell majd toprongyosan alulöltözettnek sem lenni a színpadon és az abárolt szalonna szagú szájspray sem lesz kötelező.

- És mi ezzel a baj? Új idők szele és kész.- akartam rövidre zárni a beszélgetést.

- Hát épp ez az, miféle új idők? Úgy kb. harmincöt vagy talán negyvenöt évvel ezelőtt volt egy zsűri, benne az összes háziszent. Ott volt a Martin, a két Pesovár meg a Kimondhatatlan Nevű Ember. Épp hallottam ahogy jól lebarnítottak egy ifjú titánt, hogy hogyan is akar ő táncművész lenni ha mások táncát táncolja. Tessék azokat az öregeket ott a filmeken békén hagyni. Az amit ők táncoltak csakis az övék, az ö korukban, az ő testükkel az ö indulataikkal, az ő társadalmi közösségi tudatukkal. A táncukból idézni is csak csínján és azt sem ajánljuk akárkinek. Nem vers ez amit szó szerin kell megtanulni. A ruhájukat, a civil fejvakarásukat leutánozni meg kifejezetten tiszteletlenség. Hol volt maga ebben a táncban drága barátom? Kérdezték az értetlenül álló ifjonctól. Mi itt magát szerettük volna látni a maga kiállását, technikai tudását, amin persze nem baj  ha átsüt, hogy egyébként ismeri ezeknek az embereknek a táncát ától cettig. Na érti? Menjen haza és ne gyakoroljon most egy darabig csak ezen a néhány mondaton gondolkozzon.

Ezt mondták neki, ezek az emberek…akkor.

Szóval hol voltak ezek a kalaposék az elmúlt harminc - negyven évben, vagy kérdem hol voltak annak idején a tanáraik, miféle szemellenzővel és füldugóval nevelték fel őket, hogy most újra fel merik fedezni a spanyol viaszt? Hogy mint általuk felfedezett újdonságot mernek  kimondani ilyesmit? Minek lehet ezt nevezni...

- Ezt? Ezt kedves Pista barátom szakmai tájékozatlanságnak, műveletlenségnek, unintelligenciának, tehetségtelen áltudományos kamukérónak lehet nevezni, csak így lazán elsőre..de majd még gondolkodom.

Mire elmondtam ezt a mondatot már ott volt a két kupica pálinka az asztalon, mint a mélységes mély egyetértés félreérthetetlen jele. Naná….meg hát!

- Most már csak azt áruld el - mondtam végezetül - ki a fene az a Kimondhatatlan Nevű Ember? Miféle borzasztó mássalhangzó torlódások vannak a nevében. Biztosan nem bonyolultabb mint az hogy Szpisszky Stvrtok.

- Nincs abban semmi nehéz ki lehet azt a nevet mondani könnyen , csak nem ajánlatos. Legalábbis smicisapkáséknál és kalaposéknál. Ha gúny és ajakbiggyesztés nélkül mered kimondani véged, elveszett ember vagy. Úgyhogy neked is csak súgni merem. Hajolj közelebb…