Az ám hazám...

Anyai nagyapám iszonyúan kemény ember volt. Nagydarab, szigorú tekintetű, hallgatag katonaember. Ántivilágbeli hivatásos, akit nem csak puskával tanították meg ölni, hanem késsel, derékszíjjal, és puszta kézzel is.

 A faluban tisztelték, de tartottak is tőle.

Korán kelt, imádkozott, megitta a tejeskávéját egy szelet kemencében sült kenyérrel, aztán ment a gyümölcsösbe, a kukoricásba vagy a méhekhez. Az ebédnek mindig déli harangszókor kellett az asztalon gőzölögnie, csodáltuk ahogy a legforróbb levest is simán bekanalazta. Katonáéknál nem volt mese, annyi idő volt mindenre amennyi, egy perccel se több. Aztán egy óra alvás de csak úgy cipőstől eldőlve a dikón.  Ilyenkor is, meg éjjel mikor félálomban megfordult, mindig felsóhajtott, és egy szusszra azt mondta:

Istenem Istenem drága jó Istenem mennyei jó atyám!  Aztán aludt tovább.

A háború vége felé már kényelmes hátországbeli beosztása volt, mikor egy nap, az akkor már német felettesére, ,,Cvájncogjál te a jó kurva anyádnak!" felkiáltással ráborította a nagy tölgyfa íróasztalt. A német valami grófnak a fiát akarta hazahozatni a frontról, nagyapám meg már kitöltötte a papírt egy hatgyerekes családapának. Másfél napon belül lefokozva a harctéren találta magát, a legsűrűbb golyózáporban. Combon lőtték, túlélte, hazajött, aztán sokáig élt.

Anyám ikertestvérének a férje, Jani bátyám nagygazda fia volt. Ahogy mesélték, fiatalon amolyan dzsentri beütésű, kocsmázós, kártyázós, lyányozós svihák. Szintén élve jött haza a Don-kanyarból fél tüdővel negyven kilósan. Leírhatatlan dolgokat mesélt, gyakran sírva, a borzalmakról amiket átélt. Már a szomszéd falunál járt, remegett az izgalomtól, hogy hazaért, amikor a visszavonuló oroszok megfogták és visszavitték hadifogságba. Onnan is hazajött, aztán elvette anyám testvérét. Ő is sokáig élt. 

Reggelente korán kelt, imádkozott, megitta a tejeskávéját egy karéj kemencében sült kenyérrel, és ment a mezőre.

Egymás szomszédjában laktak. Nemigen beszélgettek, szóba is csak akkor hozták a másikat ha valami szidni, becsmérelni valót találtak rajta. Hóttig utálták egymást, vagy tán még azután is...

                                                                                           Istenem Istenem drága Jó Istenem! Mennyei jó atyám!