Misztérium

/Hol van a tánc?/

Az esztétikában , s efféle humán tudományokban jártas,a szükséges minimumnál már-már kínosan sokkal műveltebb ismerősöm szerint baj van a Tánccal. Azt mondja nincs még egy olyan művészeti ág, vagy műfaj ami annyira összefonódna az őt létrehozó emberrel, annak egyéni jellegzetességeivel mint a Tánc. Legyen szó akár magas művészetről, akár közepes netán törpe méretű kistestvéreiről. A Táncot lehetetlen elvonatkoztatni a táncoló kezétől ,lábától, haja színétől, arcától , az illető ember karakterétől ,kisugárzásától....nélküle mint művészeti objektum nincs. Nem létezik. Hiába próbálsz egy Táncot leírni szavakkal vagy táncjelírással, ezek gyenge kísérletek erre a szétválasztásra. És nincs az a leírás ami az illető produkció művészi értékéből, jelen idejű erejéből bármit vissza tudna adni. Konkrétan elképzelhetetlen hogy a Tánc valódi élménye bármilyen módon rögzíthető lenne. Így hát mivel a folyton jelen levő ,körülötte zavargáló embertől a Tánc maga nem látszik tisztán az esztétika mint tudomány számára, és a többnyire irodalmon nevelkedett esztéta számára szinte értelmezhetetlen. Ha köreikből elismerésre vágysz válassz egy -lehetőleg ismert- irodalmi művet, és ugráld el mutogasd el, vagy ugráltasd el a társulatoddal ,jól vagy rosszul teljesen mindegy . Ugyanis az egész-bármennyire megizzadtok is-nem a Tánc művészetéről fog szólni. És akkor még csak a táncolásnál tartunk.

A koreográfia, netán a színház , ezen belül a színészi jéték művészetéről és a táncolás művészetével való párhuzamairól,összefüggéseiről majd később.

Na de, ha a fenti módon jársz el, az esztéta és a kritikus érteni fogja, boldog lesz az irodalmi műtől mint kapaszkodótól,és így már oldalakat fog tudni írni a produkciódról. Így vagy úgy de sikered lesz. Generációk váltak híressé és sikeressé ezzel a módszerrel. Ezzel a táncolás-mint művészi tevékenység -belső lényegétől idegen alkotói kamuval. Hatalmas példákat sorolhatnék a néptánc vonaltól a baletten át egészen a legkülönbözőbb kortárs hempergőművészekig. A kritika pedig csak ír, ír boldogan miközben nem érti...és nem érti hogy mit nem ért.

Mennyivel egyszerűbb például zenéről írni, a zenéről magáról. Hiszen magát a zenét simán leválaszthatom a szerzőről. Ahhoz hogy hallgassam, hasson rám, nem kell tudnom ki írta , mikor írta, kinek írta. A hangok egymásutánjának ehhez semmi köze. Persze tudhatok sok mindent a szerzőről. a korról stb. de a zenei varázshoz-bárhogy is csóválja most sok okos ember a fejét- nincs köze. Máshoz igen. Azt lehet is elemezni ,doktorálni belőle meg mindenfélét csinálni vele. Mármint a konkrét zene összes körítésével. Teszik is elegen. Többet mondok. Magát a zenét még az előadójától is le lehet választani. Pedig azzal egy koncerten szinte egybe nő a nézőhallgató, hallgatónéző számára. Pont e miatt a leválasztás miatt játszhatja el más is és ezért lehet lemezen kiadni. Klasszikus esetről beszélek persze, mert mondjuk a dzsessz és a kortárs zene különböző produktumai fénysebességgel közelítenek akarva akaratlanul a Tánc misztériuma felé. De csak közelítenek.

Ugyanez a helyzet egy irodalmi mű és az őt létrehozó ember viszonyával. Isten ments hogy a szerző is kelljen hozzá hogy hatni tudjon rám. De egy képzőművészeti alkotás esetében is régen rossz ha csak a jelenlévő alkotóval együtt van értelme. Kukába a reneszánsszal? Nem hinném. Hallom a kérdést… mi van a performansszal? Na igen csakhogy akkor már megint vészesen közelítünk ahhoz a misztériumhoz ami a Tánc, illetve a táncolás maga..

Egy szó mint száz, az itt a kérdés, hogy szemben a verssel, a festménnyel, a szonátával, hol van a tánc és mi a tánc akkor amikor épp nem táncolják. Vers a papíron, festmény a vásznon, szonáta a kottafüzetben. Akár örök időkre. De hol van a bokázó,a lengető,a zsöté a szoté, a forgások ,zuhanások meg a tangó amikor nem táncolják? Mi történik akkor amikor belépsz a termbe, megállsz a tükör előtt és megmozdulsz. És ha megmozdultál mitől lesz Tánc a tánc, és mitől lesz művészet vagy mitől nem lesz mégsem az. És mi van ha másvalaki lép be? Amikor táncolsz ki adja magát kinek? A Tánc bújik-e beléd vagy te bújsz-e bele a Táncba? Ki van otthon és ki a vendég? És végezetül újra és újra a nyugtalanító kérdés,hol van a Tánc? Létezik-e egyáltalán? És már nem is az esztétikánál, hanem a filozófiánál tartunk.

Reménykedem...Ha tényleg táncos vagy szerintem érted ... És tudod azt is ,hogy ez az egész félelmetes.