Én már szeretem az Urbán Verbunkot

Nem szerettem az Urbán Verbunkot! Ezt a túlpörgő magamutogató metroszexualitást a magyar néptáncot szinte kizárólag a csapásra szűkítő mell és szemdüllesztést ,arcombamászást.

Aztán eljött március 15.-e. Persze megnéztem a tv-ben az Urbán Verbunkot- és ó jaj fogjatok le-megnéztem az őket követő Operett Színházi táncos borzalmat is. Az engem épp e jeles napon magyarságomban ,nemzeti érzésemben megalázó, elém hányt nyilván emészthetetlen gyomortartalmat. Nem, nem a néptáncos műfaji sovinizmusa. Láttam már jó operettet és persze hogy része, sőt reprezentatív része a magyar kultúrának. Talán épp ezért kellene a legféltőbb gonddal, a lehető legmagasabb minőségben művelni akár a lépcsőkön bukdácsolva is. Néztem a kesze-kusza kinézetű tánckart. Egyik kövér,másik sovány a harmadik csoda szép. Ejdes jó Istenem! Azok az alulképzetlenségről árulkodó kéz és fej tartások. Az az oldalra pillogó folyamatos majdnem tévesztgetés. A megidézni kívánt érzületről ,néptáncról ,netán huszár virtusról még a sztereotípiákat is rosszul idéző, netán rosszul ismerő gagyi. Ország világ színe előtt nemzeti ünnepen! 

Mert még mindig lehet. Világszínvonalú együtteseink ,alkotóink ide, táncház mozgalom 50 éve oda, Bartók , Martin, Kallós országa és munkássága ide vagy oda..még mindig lehet! Mindezt meleg váltásban a csöppet sem viccelő szemdüllesztő-mellverdesők  után. 

Pénzbirság? Szakmától való eltiltás? Kaloda?

Ilyeneken gondolkodtam, amikor egyszer csak egy mélyről jövő kellemes otthonos és meleg érzés kerített hatalmába. Lassan rájöttem mi az. Úristen! Létezik,hogy ez az operettborzalom annyira szörnyű volt hogy elkezdtem szeretni az Urbán Verbunkot? Kínos érzés volt. Arra gondoltam jaj mi lesz velem ha még egy ilyen trauma ér, és a végén szeretni fogom még a Fricskát is.