Biohumán

 Mindegy hogy színpadon történik, vagy egy szobában, egyedül vagy akárhányan. A technika is mindegy...ja nyugi a táncról lesz szó...az igazi táncról. Ami például a színpadon nem csinál úgy mintha néma lenne és kicsit együgyű  módon, el kellene mutogatnia valamit. Nem akar szavak helyett létezni. Egyáltalán nem is érdeklik a szavak és a mondatok, valójában nem is tud a létezésükről. Az igazi tánc önmagát jelenti mint a zenei hang. Mint egy jókor jól leütött hang a zongorán. A tánc tartalma -jobb híján nevezzük így-végtelenül gazdag lehet ugyan, és eleve végtelen asszociációs lehetőségekkel bír, de a lényege valami zsigeri fizikalitás. Az abban rejlő és ahhoz kapcsolható bármi. Annak megélése, a megélés öröme, netán bánata. De inkább az öröme. Az igazi tánctól te is jól érzed magad akkor is ha csak nézed.

Olyan mint az örök kérdésre–miért szeretsz?- a szavakban nem létező válasz. Az elmondhatatlan valami ,amit mégiscsak ki kell fejezni valahogy. Mindenképp líra, de nem úgy mint az irodalmi műfaj, bár azért a távolból int neki. A legmagasabb rendű, mindenféle opciójánál fogva szükségszerűen legemberibb líra. Van neki keze, lába , háta ,feje... Maga a tuti biohumán. De tudom lesz ez még transzhumán is.

Na így táncolj. Az sem baj ha pont ezért.