A Losznoki Rejtély

Kűlönös eset tartja lázban a tudományos világot immár két éve noha a magyar sajtó csak mostanában a közelgő Losznoki Nagy Néptáncfesztivál kapcsán kapta fel a hírt.

A történet két éve kezdődött az akkori fesztivál legjobban várt produkciójának befejeztével. Az alföldi kisváros neves együttese, mely minden fesztiválon a legkülönbözőbb díjak jogos várományosa volt, a kevélyföldi Alsómagashegyfarhát nevű falu táncait adta elő. Annak rendje és módja szerint a táncosok alaposan bemelegítettek és felvették az együttes vezető felesége által tervezett, a hétköznapi viseletet imitáló jelmezeiket. A lányok felhúzták barna harisnyáikat, az ortopéd szaküzletben álló munkát végzők számára kifejlesztett magas szárú cipőiket,a szürke a barna változatos árnyalataiban pompázó szoknyáikat blúzaikat, álluk alatt megcsomózták és jól a szemükbe húzták drapp fejkendőiket. A fiúk sem maradtak el mögöttük tottyos fenekű piszkosfehér színű kevélyföldi nadrágjukban sujtásos mellényeik alá felvett kínaiban vásárolt sötétzöld és keki színű pulóvereikben kalapjaikban. Technikailag remekül felkészült reményteljes fiatal generáció volt ez. Annak rendje és módja szerint már a zárt függöny mögött felvették az adott falura jellemző híres alsómagashegyfarháti enyhén rogyasztott állást meggörbített hátat és a táncot kisérő kézgesztusokhoz elengedhetetlen, kezdődő alagút szindrómára hajazó kézfej tartást.A lányok hasonlóképpen felvették a csúfolódó csujogatásokhoz szükséges, a gonoszság és irigység elegyét mutató arckifejezésüket.Aztán szétment a függöny megszólalt a zene és ment minden rendesen egészen a sebes csárdásig. Ott már előfordultak kisebb késések, hangsúly tévesztések a lányok csujogatása mélyebben, rekedtesebben szólt, a fiúk a csapásokhoz egyre kevésbé emelték fel a lábukat. A meghajlásnál egy-egy fiú mintha nehezebben egyenesedett volna fel, a lányok kendői alól mintha néhány ősz tincs villant volna ki, vádlijuk kifejezetten vastagabbnak tűnt, volt aki még a tapsrend közben kioldotta a cipőfűzőjét és sántítva,,aki ezt a baromságot kitalálta" motyogás közepette hagyta el a színpadot. Jelmezben, ahogy mindig is szokták a nézőtéri büfé felé vették az irányt de most valahogy nem siettek,nem viccelődtek hangosan, az utolsó lépcsőfokokon, úgy kellett lesegíteniük egymást. Kisebb sóhajokkal nyögésekkel kisérve leültek asztalaikhoz,kikérték söreiket és csendben kortyolgatva némán ültek. Az odasiető lelkes gratuláló barátokra lassan felemelték tekintetüket, de olyan volt mintha nem ismernék meg őket. Néhány odavetett halk szóból kiderült hogy nem tudják pontosan mihez is gratulálnak. A barátok és rajongók egy ideig még próbálkoztak aztán odébb álltak ,békén hagyták őket. Valami tisztelet teljes csend lett úrrá a büfén mindenki halkan beszélt és közlekedett,a büfés sem zörgött a poharakkal, kis idő múltával még az esti harangszó is behallatszott. Ekkor az órák óta némán ülő férfiak levették kalapjukat és keresztet vetettek, az asszonyok némelyike rózsafűzért vett elő és halkan imába kezdett. A büfé ekkor már zsúfolásig megtelt, mindenki biztos volt benne hogy egy remek performansz tanúja és a kalap levételt követően eléjük táruló ősz hajak és itt ott kopasz fejek láttán hatalmas taps tört ki. A harangszó elhaltával még közösen elénekeltek néhány eredeti,,farháti" egyházi éneket és mindenki elégedetten távozott. Csak az öregek-már mindenki így hívta őket- maradtak, annyira nem akartak megmozdulni hogy a büfés kitett még eléjük néhány sört és reggelig rájuk zárta az ajtót. A fesztiválból másnap már csak a hazautazás volt hátra de az öregek még mindig csak ültek. Délután már nyugtalanítóvá vált a helyzet,jobb híján kihívták a rendőrséget. De azok sem tudták jobb belátásra bírni őket,így bevitték az egész kompániát éjszakára a fogdába. Ott csendes nótázással töltötték az időt hajnalra néhány betyárballada is előkerült. Reggel újra a színházi büfé felé vették az irányt. Így ment ez heteken keresztül. Végül miután semmit nem követtek el békén hagyták őket és azóta is ott ülnek iddogálnak, nótázgatnak. A színház igazgatója különbusszal szállítatta Losznokra rokonaikat akik a büfé üveg ajtaján keresztül nézték őket egy ideig. ,, Jobb így nekik", mondták majd visszaszálltak a buszba és hazautaztak.A színházba járók is megszokták már a látványt. Néha meghívták az egész társaságot egy körre, ilyenkor az öregek táncoltak és énekeltek egy kicsit mert pesti folk turistának nézték a színházba járó úri közönséget. Az asszonyok időnként felmosták a padlót és hangosan szidalmazták a férfiakat akik ,,éjjel nappal csak a kocsmában ülnek", de azok a fülük botját sem mozgatták.

A jelenség kivizsgálására híres orvosokat , gerontológusokat, és néprajzosokat hívtak össze, akik rövid tanakodás után megállapították hogy az eset egyértelműen a Táncművészeti Egyetem hatáskörébe tartozik.Bár a néprajzos szakemberek hallottak már olyat hogy valaki a diplomaosztó másnapján hirtelen ismeretlen eredetű tájszólással kezdett beszélni.

A Táncművészeti Egyetemről a helyszínre érkező bizottság remekül érezte magát Losznokon. Átadták reuma kenőcsökből, járókeretekből és egy tolószékből álló ajándék csomagjukat, majd felkérték az öregeket, hogy ha már úgyis itt vannak nyissák meg táncukkal az épp soron követekező Losznoki Nagy Néptáncfesztivált. A felkérést némi készpénz fejében elvállalták. Ezután a fővárosba viszik majd őket a Hagyományok Házába ahol archiválják dalaikat táncaikat és fellépnek a nagy érdeklődésre számot tartó sportcsarnokbeli ,,Öregedj könnyen gyorsan tánccal" rendezvénysorozaton.